Egy magazint szerkeszteni nem egyszerű feladat, erre másfél évvel ezelőtt jöttem rá. Akkor váltottam munkahelyet és kerültem egy magazinhoz, ahol betanultam szépen lassan a szerkesztésbe. Az én feladatom elsősorban a hirdetések kezelése és a hirdetőkkel való tárgyalás, valamint a magazin végleges kinézetének megtervezése. Szeretem ezeket a feladatokat, mert izgalmasak szerintem, sosincs két ugyanolyan lapszámunk és két azonos hirdetés sem.
Éppen az augusztusi lapszámot szerkesztettük, amikor végre eljött a várva várt szabadságom. Egy napelemes rendszerekkel foglalkozó céggel fejeztem be a tárgyalást a szabadság előtt, megállapodtunk, hogy a belső borítón az ő hirdetésük lesz, ami a napelem rendszer ára körülötti kételyeket fogja eloszlatni az emberek fejében, közérthető módon. Zavartalanul lement a tárgyalás, én közben rengeteg mindent megtudtam a napelemekről; például, hogy valójában az is használja az áramszolgáltató által biztosított áramot, akinek napelem van a házán, mert éjszaka nem termel áramot egy napelem. Kicsit beleláttam a napelemes rendszer támogatások szerteágazó rendszerébe is, hogy milyen lehetőségei vannak annak, aki ilyesmire adja a fejét. Mert ugye saját zsebből szinte lehetetlen csak úgy kifizetni egy napelemet. Még a napelemek működési mechanizmusát is elmagyarázta a tárgyalás végén a napelemes cég egyik munkatársa, de hogy őszinte legyen, a fotonokon kívül más nem nagyon ragadt meg a magyarázatból.
Annyira megfogott ez a napelemes téma, hogy még a férjemmel is megbeszéltem otthon, elkezdtem szépen megpuhítani, hogy igazán belevághatnánk mi is, hiszen most építettem ki jó kapcsolatot egy ilyesmivel foglalkozó cég munkatársaival. Soha nem fog jobb alkalom adódni, gondolja csak át, hogy leszünk-e bátrak és szereltetünk-e napelemeket a házra. Bár mindenképpen nagy kiadásnak számít egy napelemes rendszer, azért ma már nem csak a gazdagok kiváltsága. Különböző támogatásokkal, például kamatmentes hitellel a szerényebb anyagi körülmények között élők is lehetőségek kapnak, hogy korszerűsítsék otthonukat és ne csak egy élhetőbb bolygót hagyjanak a gyermekeikre, hanem egy környezetbarát otthont is, ami a nap energiáját alakítja elektromos árammá. Ezt jól meg is beszéltük, illetve főleg én beszéltem, de a férjem megígérte, hogy komolyan elgondolkozik rajta.
Amikor kipihenten visszamentem szabadságról, már az első nap káosz fogadott. A helyettesem ugyanis, aki még csak a próbaidejét tölti, sikeresen eladta a belső borítót egy másik cégnek, akik szintén napelemes rendszerekkel foglalkoznak. Még örült is, hogy sikerült a környezetvédelmi havi témához passzoló hirdetőt találnia és lelkesen újságolta nekem a sikerét. Felvilágosítottam, hogy az az oldal már el van adva egy másik cégnek, ráadásul egy nagyon hasonló cégnek. Törtük a fejünket, hogy most mit csináljunk, de végül azt találtuk ki, hogy a két céget összeeresztjük, egy közös hirdetős oldalt csinálunk. De akkor nem mint konkurenciát tüntetjük fel a másik céget, hanem mindkettőnek más erősségét hangsúlyozzuk ki. Szerencsére a cégek nyitottak voltak az együttműködésre.