Magazint lapozgattam és tárhelyet béreltem

Én még mindig szeretem azt, hogy ha egy magazint olvasom, az ne online legyen, hanem kézzel fogható, nyomtatott formátumú. Imádom lapozgatni őket, legyen szó egy trendi női magazinról, vagy lakáskultúrával foglalkozó lapról. Én még az a fajta vagyok, aki elrakja ezeket a magazinokat, vagy ha éppen lakásfelújításba kezdek, akkor úgy szerzek ötleteket, hogy kivágom azokat a részeket, amelyek tetszenek. Összekombinálva teszem ezt a különböző lapszámokból kivágott újságbejegyzésekből. Szerintem ezeknek a lapoknak még van létjogosultságuk, és piacuk, nem tudja felváltani ezt a piacot az online felületen való megjelenések.

Egy valamit nem tud felváltani és kötelező jelleggel online felületen kell zajlania ez nem más, mint a netes tárhely. A testvérem most éppen a főnökeitől azt a megbízatást kapta, hogy a növekvőben lévő cégük számára intézze el, a cég méreteihez igazodva válassza ki. Testvérem egyfelől örült az új kihívásnak, másfelől meg kicsit kétségbe esett, hogy mégis honnan fog ilyen céget találni, akik profilja pontosan bele vág abba, amilyen szolgáltatást ő most keres. Rövid ideig kutatott a megfelelő cég után, ő sem hitte el, hogy ilyen gyorsan megtalálja ezen remek céget. Hiszen egy olyan komplex szolgáltatást nyújt. Már a honlapja is nagyon megtetszett neki, hiszen nagyon profinak találta, nem mellesleg egy IT szolgáltatást nyújtó cégtől el is várja az ember, hogy profi minden érdeklődést kielégítő honlappal rendelkezzen. Ez egyfajta első benyomás, amire a testvérem is adni szokott, azt mondta, hogy ha nem tetszett volna neki a honlapja ennek a tárhely szolgáltatást nyújtó cégnek, akkor meg sem nézte volna az ajánlataikat.

Nagyon megörült annak, hogy nem kétféle tárhelyet is lehet bérelni, egy kihelyezettet és egy szervereset. A tárhely bérlés árak tekintetében is gyorsan átfutotta a cég által nyújtott kínálatot. A tárhely bérlés árak is meglepően kedvezőek voltak ennél a remek cégnél. És amiben nagy szerencséje volt a testvéremnek, és amiben titkon reménykedett, hogy egy ilyen céget fog találni, ahol lesznek külön elkészített csomagok is. Ezen csomagok tartalmazzák, hogy hány domain, e-mail cím tartozik beléjük. Ezek a csomagok szuper ötletnek bizonyultak a cégtől, mert az érdeklődők, és a majdani megrendelőik könnyebben át tudják futni azokat, esetlegesen össze tudják hasonlítani, hogy ár érték arányban és a megrendelő cég méretéhez képest mely illik hozzájuk. De ha ezt az érdeklődő nem tudná eldönteni magától, vagy éppen nem biztos abban, hogy jó méretet készül megrendelni a tárhely csomagok közül, akkor a cég egy ajánlással készül számukra. Ez az ajánlás nem tartalmaz egyebet, minthogy az érdeklődő cég profilja, foglalkozási köre milyen és mekkora a cég dolgozóinak létszáma, és azon belül próbálja megajánlani a tárhely csomagokat. A tárhely bérlés árak tekintetében természetesen itt is érvényesül, hogy ha nagyobb GB számú csomagot rendelnek meg, akkor az ár is ennek tekintetben nőni fog.

Testvéremnek ez a tárhelyet forgalmazó cég ajánlása nagyon sokat segített a döntésben, az mondta, hogy kicsit el volt anyátlanodva, de, hogy elolvasta az ajánlásokat, egyértelművé vált számára, hogy melyiket is kell megrendelnie. Szuper tárhely csomagot választott, rendkívül kedvező áron, amely árral és a megrendelt tárhellyel ő és a főnökei is elégedettek voltak. Nem is várt mást ettől a cégtől, minthogy remek minőségben és kedvező áron biztosítja számukra a tárhelyüket.

tárhely bérlés árak