Áprilisban szoktam kipakolni a fürdőszobai polcról a télen összegyűlt magazinokat. Van köztük kertészeti, van két utazós, és van egy vastag lap, amit évek óta veszek, pedig félig sem szoktam elolvasni. A rituálé mindig ugyanaz: átlapozom mindet, kitépem, ami érdekel, a többit meg leviszem a papírgyűjtőbe.
Idén az egyik márciusi számban akadtam meg egy cikken, ami arról szólt, hogy a nyomtatott lapokat egészen máshogy olvassuk, mint a képernyőt. Az volt a lényege, hogy a papíron nehezebb átugrani egy bekezdést, ezért többet is ragad meg belőle. Én ezt magamon is látom, mert a telefonon megnyitott cikkek nyolcvan százalékát nem olvasom végig, a magazinból viszont a hirdetéseket is elolvasom.
Ez a szám azért maradt meg, mert egy rövid oldalsó doboz volt benne a kerti hulladékról. Öt sor volt az egész, mégis ott ült a fejemben hetekig.
A doboz utolsó mondata azzal zárt, hogy a kerti hulladék nem hulladék, csak rosszul tárolt alapanyag.
Nálunk a télen alámaradt lomb mindig ugyanott gyűlik össze: a tuják tövében, a kerítés mellett és a hátsó bokorsor alatt. Áprilisra ez már nem laza avar, hanem összetapadt, nedves réteg, amit gereblyével kikaparni fél nap. Ráadásul a gereblye fogai közé beszorul, úgyhogy tíz mozdulatonként meg kell állni és kihúzogatni belőle.
A sógorom, aki két utcával odébb lakik, tavaly ilyenkor mondta, hogy ő ezt már nem kézzel csinálja. Nála hasonló méretű a kert, csak több a fenyő, és pont ugyanaz a baja a tavaszi takarítással: nem a felszedés a nehéz, hanem az, hogy utána mihez kezdjen a nedves kupaccal.
Ő ajánlotta, hogy nézzem meg, mit lehet kapni, ha egyszerre akarok felszedni és aprítani. Azt mondta, keressek rá arra, hogy lombszívó és aprító, mert az a két funkció együtt szokott szerepelni. Így kötöttem ki a Péter Láncfűrész lombszívó és lombfúvó kínálatánál, ahol a gépek mellett rögtön ott a köbcenti, a gyűjtőzsák mérete és az ár is.
A lombszívó és aprító kategóriában találtam meg a HECHT 8514-est, ami egy önjáró, benzinmotoros gép 173 köbcentivel és 135 literes gyűjtőzsákkal. Az önjáró rész nálam nem luxus volt, hanem az egyetlen esély arra, hogy a hátsó, enyhén lejtős sávot is végig tudjam menni egy délután alatt.
A listán persze volt ennél jóval erősebb gép is. Az ECHO PB-8010-esre például kiírják, hogy a világ legerősebb lombfúvója, 80 köbcentivel. Nekem viszont nem fújni kellett a lombot, hanem felszedni és apróra darálni, hogy elférjen a komposztban. Aki csak fújásra keres gépet, annak a 25 köbcentis kategóriában is van bőven választék.
Amikor kiderült, hogy az átvételi pontjuk Tarcalon van, és hétfőtől péntekig 13:00 és 16:00 között nyitva tartanak, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy nekem ez elég messze esik. Aztán rájöttem, hogy ez pont olyan, mint a magazin: van, amit érdemes átlapozni, mielőtt döntenél, mert utána nem kell visszamenni.
A két délutánból az első a felszedéssel ment el, a második a komposztládával. A tuják alól kikapart, összetapadt réteg a végén egy jókora, morzsalékos kupac lett, amit már nem szégyelltem beforgatni a földbe.
Ami meglepett, az az arány volt. Amikor a nedves lombot gereblyével összehúztam, három zsáknyinak látszott. Miután a gép átdarálta, alig több mint egy zsáknyi maradt belőle, és az sem úgy nézett ki, mint a levél, hanem mint egy morzsalékos, sötét anyag. A komposztládában ez másfél hónap alatt beérett annyira, hogy a palántázásnál már használni tudtam.
A férjem, aki az egészet két éve azzal intézte el, hogy „minek ide gép”, idén már ő kérdezte, hogy mikor megyünk körbe a kerítés mentén.
Az idei magazinos nagytakarításnál egyébként pont ezt a márciusi számot tettem félre. Az az öt soros doboz többet ért nekem, mint a legtöbb hosszú cikk, amit idén elolvastam, a Péter Láncfűrész oldalán pedig kiderült, milyen géppel lesz ebből tényleg alapanyag, nem pedig egy zsáknyi nedves lomb a kuka mellett.