Érdekes, sőt, sokszor hasznos dolgokat találhat az ember, ha különböző magazinokat olvas. És most nem kizárólag a klasszikus női magazinokra gondolok, amikben pár oldal eltéréssel győzködnek arról, hogy fogadd el magad úgy, ahogy vagy, illetve ajánlanak 10 tippet a sikeres fogyáshoz. Számomra az ilyen egyszerűen hiteltelen. De szerencsére rengeteg tematikájú újsággal találkozhat az ember akár az újságosnál, akár szórólap formájában. Például van olyan is, ami kifejezetten az építőiparhoz, építkezni vágyókhoz szól. A mostani írásom is ehhez kapcsolódik, ugyanis egy ilyen folyóiratban szembesültem vele, mennyire fontos a szakember által végzett csatorna szerelés. Ha ugyanis nem megfelelően van megtervezve és kiépítve a kivezető csatorna, az akár azt is eredményezheti, hogy megreked a víz, illetve könnyebben alakulnak ki elzáródások is. Ez ütött szöget a fejembe, hiszen nekem is rendszeresen vannak ilyen gondjaim. Lehetséges lenne, hogy valami nincs jól kiépítve?
Ahogy ezen elmélkedtem, támadt egy olyan ötletem, hogy miért ne nézethetném meg a dolgot egy tapasztalt, képzett szakival? Ő biztosan meg tudná állapítani, ha valami nem oké, és adott esetben meg is bízhatnám a kijavításával. Ezért is kerestem rá a “csatorna szerelés” kifejezésre, különösen a főváros környékén, hiszen magam is az agglomerációban lakom. Így leltem rá a topvizgazfutesszerelo.hu oldalára, amelyik egy igen régi és bejáratott víz-, gáz és fűtésszerelő vállalkozás weboldala, és akiknek természetesen ez is beletartozik a profiljukba. Láttam, hogy a telefonszámuk bármikor hívható, de arra is van lehetőség, hogy visszahívást kérjünk tőlük, amennyiben nincs alkalmunk telefonálni vagy nem olyan sürgős az ügy. Én ez utóbbi mellett döntöttem: megadtam az elérhetőségeimet és leírtam, hogy miben lenne szükségem a segítségükre.
Fel is kerestek nem sokkal később, és egyeztettem velük, hogy mire gyanakszom, illetve mit tudnának vele kezdeni. Ki is jöttek, és igazolták a sejtésemet: nem megfelelő a kivezető cső dőlésszöge, valaki valamit nagyon elmérhetett, amikor készítette. Úgyhogy egyeztettük, mikor is lenne megejthető nálam egy valóban szakszerű csatorna szerelés, melynek során kiássák, átalakítják és újra üzembe helyezik a szükséges csőszakaszt. Maga a munkálat kicsit ijesztő volt, hiszen addig nem tudtam vizet használni, ám a művelet végeztével azt tapasztaltam, hogy soha ilyen könnyen és gyorsan nem távozott még a szennyvíz! Szóval ha másnak is ilyen gondja lenne, őket nagyon javaslom, hiszen gyorsan és hatékonyan hárítják el a hasonló helyzeteket!