Az okos vásárlás előléptetéssel jár

Tanulmányaim befejezését követően beszerzési gyakornok lettem egy irodában, ahol megkaptam azokat a munkákat, amiket senki nem akart elvégezni. Nem örültem neki, hiszen pályakezdőként azt gondoltam magamról, hogy én vagyok a legértékesebb munkaerő a világon, így elhatároztam, hogy bebizonyítom, hasznos vagyok ennek a cégnek.

A főnököm vesszőparipája a költségcsökkenés volt, így azon kezdtem el gondolkozni, hogy az általam beszerzendő irodaszerek árát hogyan lehetne lefaragni. Nagy mennyiségben kellett beszerezni fénymásolópapírt, fotópapírokat, tintapatronokat, színes és fekete tonereket a lézernyomtatókhoz, amivel a napi irodai munka mellett saját magunk készítettünk tájékoztató magazinokat klienseink számára, és ezek a nyomtatott anyagok színes kivitelben készültek.

A beszállító cégünk évek óta ugyanaz volt és feltűnt nekem, hogy az áraik egyre csak emelkedtek a nagyobb rendelési mennyiségek ellenére is, ezért új beszállító után néztem. A leggyakrabban használt toner márkáinkra rákerestem, és egy árösszehasonlító oldalon megtaláltam a nyomtatoalkatresz.hu webshopját, ahol az általunk használt Epson, HP és Ricoh tonerek is rendelhetőek voltak, méghozzá igen kedvező áron. Rákattintottam, a Toner | Ingyenes Kiszállítás feliratra és felvettem a kapcsolatot az értékesítéssel, ahol részletes tájékoztatást kaptam az eredeti és utángyártott nyomtatókellékek előnyeivel és hátrányaival kapcsolatban. Összességében elmondható, hogy szinte minden esetben az eredeti gyártmány minősége a legjobb, azonban más cégek által utángyártott patronok, tonerek is lehetnek nagyon jók, erről érdemes kikérni szakértő véleményét.

Miután elmondtam, hogy a mi cégünk mindennapi irodai tevékenységre és színes magazinok nyomtatására használja a nyomtatókat, megkaptam a részletes ajánlatot, hogy melyik típusú nyomtatóhoz milyen toner lenne a legideálisabb. Nagy örömömre szolgált, hogy a rendeléseket nem kell összevonni feltétlenül, mivel a kiszállítás minden esetben ingyenes, így akár hetente is rendelhetünk utánpótlást többletköltség nélkül.

A főnököm elé terjesztettem piackutatásom eredményét, mely szerint az nyomtatoalkatresz.hu webshopból rendelve nagymértékben tudjuk csökkenteni az irodaszer kiadásunkat. Jó színben tüntetett fel a kezdeményező készségem, ezért a csapatban kiemelt szerephez jutottam, a tonerek beszerzése mellett az én feladatom lett egyeztetni a magazint szerkesztő kollégákkal, így a nyomtatott anyagink minősége is javult, erre a partnereink is felfigyeltek.

A gyakornoki időm leteltével véglegesítettek és magasabb pozícióba kerültem, mint amire számítottam. Csupán egy kis figyelmességre, kreativitásra, a régi szokások megváltoztatására volt szükség és a főnök jelmondata, a költségcsökkentés valósággá vált.