Amikor kicsi voltam, nagymamám mindig azt mondta: „Nem számít, hogy mennyibe kerül, ha olvasásról van szó, soha nem fogom sajnálni a pénzt rád.” Követte is ezt az ígéretét egész életében, így nagyon fiatal koromtól kezdve megszerettem már az olvasást. Persze nem a magas irodalommal kezdtem én sem a pályafutásomat. Nem, az aktuális kedvenc játékaim és rajzfilmjeim magazinjait olvastam elsőként, és hatalmas szerepet játszottak abban, hogy emberközelinek és elérhetőnek érezzem az olvasást.
A magazinok szeretete máig sem csillapodott nálam. Olyan jó, hogy könnyedén át lehet futni őket, és sajnos sokszor az embernek nincs ideje egy teljes könyvet kiolvasni. Egy magazin azonban megadja az olvasás mentális felfrissülését. Tájékozódhatok belőlük a világról, vagy akár csak szórakozhatok is. Szerintem a kortárs irodalmi irányzatok is sokat tanulhatnának a magazinoktól arról, hogy miként lehet könnyen elérhetőnek lenni minden ember számára.
Erről az elérhetőségről és könnyedségről jutott eszembe a dilemmám, amivel előző héten küzdöttem: positörlőt szerettem volna venni a kisbabámnak. Nem hangozhat egy nagy dolognak, de a munkám rengeteg időt vesz el a napomból. Szerettem volna találni egy helyet online, ahol ezt elvégezhetném könnyedén. A barátnőm átjött hozzám az egyik hétvégén és megmutatta, hogy popsitörlőket itt lehet venni a legolcsóbban és leggyorsabban. Felmentem ezért a Lord shop oldalára és reméltem, hogy meg fog felelni az előbb felsorolt szempontoknak.
Tény, hogy azt mondta a barátnőm, hogy popsitörlőket itt lehet venni, azonban az oldalra fellépve elsőként nem ez a kategória fogad. Ez azonban nem gond, hiszen ez egy nagyon hasznos kitérő lehet. Tehát, egy ömlesztett listát látunk először a Lord shop babatermék részlegének a kezdőoldalán. Itt minden cél nélkül válogathatunk és új ötleteket gyűjthetünk. Rengeteg termék, amit itt láttam, nincs is boltokban, vagy csak más márkákban. Ezért nagyon örültem, hogy ekkora választék fogad és nem kell muszájból az egyetlen dolgot megvennem, amit a popsitörlő címszó alatt találtam.
Mint említettem, nincs túl sok időm napközben, úgyhogy hamar meg akartam találni a popsitörlő kategóriát. Azt hittem, hogy majd külön kell rákeresnem a termék márkájára. Erre is van természetesen lehetőség, de nem ez a legeffektívebb módja a kutatásnak. Ha mégis ezt választanánk, akkor egyszerűen rá kell kattintanunk az oldal jobb felső sarkában található kereső sorra. Ide beírjuk az információt, amit tudunk a termékről és megkapjuk az ehhez legközelebb álló találatokat.
Ha viszont csak annyi ötlettel léptünk fel a Lord shop oldalára, hogy popsitörlőket itt lehet venni olcsón, ezért át akarom nézni a választékot, akkor a termékek fölött található szűrők lesznek a segítségünkre. Ezeket nem kell túlmagyarázni, mivel magától értetődő minden kiírásuk. Ha például rákattintunk a popsitörlőkhöz tartozó szűrőre, akkor eltűnik minden nem odaillő ajánlat. Ez persze már alapból jól hangzik, de még jobb benne, hogy így össze tudjuk hasonlítani a különböző termékeket. Így nagyon könnyen meg lehet találni a számunkra legkedvezőbb ajánlatot.
Ha sikerrel jártunk ezzel kapcsolatban, akkor a terméket egyszerűen csak bele kell helyeznünk a kosárba. A kosarat még át tudjuk nézni, mielőtt megadnánk az adatainkat és fizetési módunkat. Ezzel elkerülhetjük az olyan félreértéseket, minthogy véletlenül többet vásárolnánk valamiből, mint akartunk. Ha pedig végeztünk a rövid procedúrával, akkor nem is kell már semmi többet tennünk, készen vagyunk a vásárlással.