A divatról sok-sok évig a különböző magazinokból lehetett tájékozódni elsősorban. Ez jelentette az elsődleges forrást, ami ma már kevésbé igaz, de ez még nem jelenti azt, hogy a magazinok teljesen kivesztek volna.
Tény, hogy az Instagram, a Youtube és sok egyéb internetes felület képes arra, hogy a magazinokhoz hasonlóan a különböző ruhadarabokat és más kiegészítőket reklámozza. Ennek ellenére én azért továbbra is vásárolom a női magazinokat. Nem az a típus vagyok, aki még elalvás előtt is a mobilját nyomkodná. Inkább előveszek egy magazint és azt olvasgatom. Egy ilyen alkalommal akadt meg a szemem egy nagyon szép táskán. Rögtön úgy éreztem, hogy egy ilyet be kell szereznem mindenképpen, de legalább is egy hasonlót. Ismertem egy online shopot, ahol meg is találtam az áhított táskát a magazinból.
Az Anna Táska Webáruház – Márkás táskák egy helyen! kínálatában ott szerepelt ez a darab sok más egyéb áruval együtt. Minden termékükre jellemző a magas minőség és a kifogástalan design. Ez nem is csoda, hiszen csak is neves gyártók termékeit forgalmazzák.
Mikor első alkalommal felléptem erre a honlapra, pár percen belül már regisztráltam is, mert éreztem, hogy innen sokszor fogok magamnak rendelni. Erre az áruházra jellemző, hogy a termékkínálatukat gyakran frissítik, így aki a divatot szeretné követni, az itt jó helyen jár.
A regisztrációt nem csak azért érdemes megtenni, hogy gördülékenyebb legyen a vásárlás. Létezik itt egy pontgyűjtő rendszer, ahol minden rendelés során kedvezményeket gyűjthetünk, amiket később felhasználhatunk, amikor csak szeretnénk. Az árak itt amúgy is verhetetlenek, de ezzel a rendszerrel együtt igazán komoly összegeket spórolhatunk meg magunknak.
A kínálat egészen fantasztikus, de nem kell attól tartani, hogy nehezen igazodnánk el a termékek között, hiszen egy igen komoly részletességű szűrő segítségével válogathatunk.
Mindenképpen piros színű táskát szeretnénk? Csak ki kell jelölni a piros színt és a weboldal már csak a piros színvilággal rendelkező termékeket fogja mutatni.
Csak a válltáskák érdekelnek? Ennek is hasonlóan egyszerű a megoldása.
Esetleg a férjünket vagy a fiútestvérünket szeretnénk meglepni egy táskával? Itt még külön a férfiaknak szánt termékekre is van lehetőségünk rászűrni.
A magazinban látott táskát is hasonló módon találtam meg. Elsőre kiválasztottam a gyártót, ami az Anekke volt. Ezt követően csak megadtam azt, hogy egy piros kézitáskát keresek és már ott volt az, amit kerestem. Az Anna Táska Webáruház – Márkás táskák egy helyen! arra is kellő figyelmet fordított, hogy a rendelés a lehető legegyszerűbb és gyorsabb legyen. A fizetést tekintve én mindig a bankkártyás megoldást választom, de van lehetőség az utánvétre és az utalásra is, attól függően, hogy kinek mi a szimpatikusabb.