A karikás szem ellen nem a magazinokban kell megoldást keresni

A magazinok világa, már gyerekkorom óta az életemnek komoly részét alkotja. Máig fel tudom idézni azokat a nyaralásokat, amikor a nagyszüleimmel kempingezni mentünk különböző helyekre. Bejártuk Magyarországot, de nem számított, hogy éppen hol jártunk, a mamám mindig megvette a kedvenc magazinjaim aktuális számait. Igazából nagyon szerencsésnek érezhetem magamat, mert tényleg nem sajnálta a pénzt ezekre a dolgokra. Az volt a felfogása, hogy nem számít, hogy mit olvasok, ha azzal fejlesztem valami képességemet.

Egyébként bejött neki a taktikája, mivel, mire már iskolába mentem, bőven tudtam olvasni, ezért kicsit könnyebb volt nekem az első pár év. Persze most már így visszanézve, azért látom, hogy néhány magazin nem képviselt különösebben nagy értéket. Legfőképpen egyébként képregényeket, vagy az épp kedvenc rajzfilmjeimmel foglalkozó magazinokat olvastam. Az utóbbiakban pedig nem volt túl sok tartalom. Általában azzal csalogatták be a gyerekeket, hogy valami meglepően nagy ajándékot adtak a magazinhoz. Így meg volt magyarázva, hogy miért is kerül 1000 Ft-ba, egy egyébként nagyon vékony magazin.

A vicces az, hogy tisztán emlékszem, hogy egy idő után még gyerek fejjel is rájöttem arra, hogy itt tényleg átverésről van szó. Ezután már inkább más magazinokat kértem a nagymamámtól. Aztán ahogy nőttem, úgy változott a magazinokkal kapcsolatos ízlésem is. Szépen lassan elmaradoztak a képregények és inkább olyan dolgokra kezdtem fókuszálni, amik felnőttesebbnek voltak mondhatók. Az egyik ilyen téma a filmek voltak. Nagyon érdekeltek akkoriban és egy csomó időm volt moziba járni. Apukámmal egyébként rendszeresen el is mentünk. Úgyhogy, mikor azon gondolkoztunk, hogy melyik filmre érné meg bemenni, én már pontosan tudtam, hogy a magazinjaimban miket mondtak róluk. Persze így is ért csalódás, de apukám mindig számíthatott rám.

Mostanában már annyira nem olvasok sok magazint. Nem is tudom igazán, hogy miért. Elmaradozott ez a dolog az életemből. Ettől függetlenül, ha könyvtárban járok, mindig meg szoktam nézni a magazin részleget is. Így kicsit tudok informálódni én is pár plusz dologban, de most már főleg az internetet szoktam használni, ha érdekel valami. Hiszen az majdnem ingyen van és több oldalról is meg tudok vizsgálni egy témát.

Az internet volt akkor is segítségemre, mikor megkezdtem a harcomat a karikás szem ellen. Már hosszú ideje szenvedtem ettől a kondíciótól és az instanTENSE volt az első olyan oldal, ami végre kiutat ajánlott nekem ebből. Az oldalt pontosan ezzel a kulcsszóval találtam meg: karikás szem ellen. Mikor beírtam ezt a keresőbe, az elsők között láttam az instanTENSE oldalát. Ami elég jó jelnek tűnt, hiszen ez azt jelenti, hogy biztosan sokan látogatják.

Mikor beléptem a kezdőlapra, teljesen meg voltam lepődve attól a szintű profizmustól, amit ott láttam. Biztos voltam benne, hogy itt meg fogom találni a megoldást a karikás szem ellen. Az első, kis meggyőző dolog az volt, hogy az oldal nagyon szépen nézett ki. Ez már adott nekik egy szintű megbízhatóságot, ami nélkül nem lehet hinni egy gyógyszereket forgalmazó oldalnak. A színek is megnyugtatóak voltak. Esküszöm, úgy éreztem magam, mintha egy modern magánklinika várójába léptem volna be. Itt, biztos voltam benne, hogy egy csomó módszert ismernek a karikás szem ellen.

Az oldalon egyébként nem nehéz tájékozódni, ami további plusz pontot jelentett a szememben. Az instanTENSE egy konkrét terméket forgalmaz, tehát attól sem kell tartanunk, hogy elaprózzák magukat, vagy, hogy azt állítanák, hogy mindent meg tudnak gyógyítani. Ők, fő feladatuknak a karikás szem ellen történő harcot tartják, amihez egy csodás terméket is ajánlanak. A felső menüből, ha kiválasztjuk a „blog” menüpontot, akkor rengeteg érdekes tájékozatót tudunk olvasni arról, hogy mit tehetünk a karikás szem ellen.

Meg is nyitottam az egyik ilyen tájékoztatót. A szöveg nagyon jól volt tagolva, tehát sosem éreztem azt közben, hogy el lennék veszve. Ez nagyon fontos, hiszen nem rövid szövegről beszélünk. A fontosabb részekhez alcímeket rendeltek, úgyhogy, ha a felénél abbahagytuk volna az olvasást, bármikor vissza tudunk térni hozzá, anélkül, hogy bármi problémába ütköznénk. A legcsodásabb dolog viszont szerintem az volt, ahogyan megírták ezt a szöveget. Egy pillanatig nem éreztem azt, hogy túlságosan szakmai lenne, de biztos voltam benne, hogy mindent, a lehető legnagyobb pontossággal magyaráznak el nekünk.

De miről is szólt ez a szöveg? Arról, hogy ők elsősorban egy olyan terméket forgalmaznak, ami segít minket a karikás szem ellen. Mégis, ebben a szövegben egyéb praktikákat is ajánlottak ahhoz, hogy miként tudunk otthon is segíteni magunkon. Nekem ez a hozzáállás nemcsak, hogy szimpatikus volt, hanem teljesen egyedülálló. Sosem hallottam még olyanról, hogy egy cég, alternatívákat is nyújt a gyógyulásra, a saját termékükön kívül. Ezzel engem szinte teljesen meggyőztek amellett, hogy autentikusak. Hiszen ebből csak az jön le, hogy ők valóban a gyógyulásunkat szeretnék segíteni, nem pedig csak eladni a terméküket.

karikás szem ellen

Az is megtudhattam még az instanTENSE tájékozatójából, hogy a karikás szem ellen a legjobb, ha megtudjuk, milyen eredeti betegség okozza őket. Tehát a karikás szem igazából csak egy tünete valami komolyabb, mélyen meghúzódó problémának. Ehhez az insanTENSE nem tud konkrét segítséget nyújtani, inkább azt ajánlják, hogy mindenképpen nézzünk el egy orvoshoz és ő majd kivizsgál minket. Ez is olyan csodálatos, nem gondolják azt, hogy mindentudók, sőt, arra is utasítanak minket, hogy ne csak az ő, vagy a saját diagnózisunkat hallgassuk meg.

Ők csupán segítséget nyújtanak abban, hogy ezt a kellemetlen tünetet valahogyan meg tudjuk szüntetni. Senkinek nem kell szerintem magyaráznom, hogy miért fontos, hogy az ember tegyen a karikás szem ellen. Annyira elrontja a kinézetünket, ha mindig fáradtnak tűnünk. Nem számít, hogy belül mit érzünk, sajnos a szem valóban a lélek tükre. Ezért is örültem, hogy itt az instanTENSE oldalán elérhető egy olyan szérum, ami segítségével megoldhatom ezt a problémámat.

Ahhoz, hogy magát a terméket megnézzük, a tájékoztató legaljára kell tekernünk. Az ára egyáltalán nem durva, főleg, mivel akció is van érvényben most rá. De akik az ár miatt fintorognának, azok nagyon meg fognak lepődni. Az instanTENSE oldaláról, országon belül, teljes mértékben ingyenes a kiszállítás. Ez tette nekem őket teljesen egyedivé. Soha nem láttam még ilyet korábban. Mindenki azért szokott panaszkodni, hogy olyan sok kiszállítási díjat kell fizetnünk, ha online rendelünk. Az instanTENSE ezt a problémát lesöpörte az asztalról. Le is adtam a rendelésemet gyorsan. Nem volt túl komplikált. Kitöltöttem a szállítási adatokat, aztán kiválasztottam, hogy miként akarok fizetni. A szérum nemsokára megérkezett és valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Azóta egészséges szemmel járom a világot.